|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 11 találat | lapozás: 1-11 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Starmüller Katalin 1998. július 13.Kolozsvári Erkel-bemutató Gyulán. Sorozatban az ötödik Erkel-dalművet mutatja be Gyulán a kolozsvári magyar operatársulat; a bemutatója egyben az előadás premierje is, mely után ősztől Kolozsvárt játsszák a Névtelen hősök című népies daljátékot - tájékoztatta az MTI-t Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója.Erkel Ferenc szülővárosában, Gyulán 1991 óta szerepel évről évre a kolozsvári Állami Magyar Opera. Az erdélyi dalszínház a nagy romantikus zeneköltő műveiből eddig a Hunyadi László-t, a Brankovics György-öt, a Bánk bán-t, valamint az István király-t játszotta el Gyulán is. A most színre kerülő Névtelen hősök az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyszerű katonáinak állít emléket, a többi Erkel-operától eltérő, a verbunkos hagyományokat fölelevenítő operettes hangzással. A népies vígopera első bemutatója 1880-ban volt Budapesten a Nemzeti Színházban, a mostani előadás az 1881-es kolozsvári s az 1916-os budapesti bemutató alapján készült. A kolozsvári társulat Dehel Gábor rendezésében játssza a darabot, amelyet Hary Béla karmester és Simon Gábor igazgató zenedramaturgi közreműködésével állítanak színre. A főbb szerepekben Szeibert Istvánt, Szabó Pétert, B. Vass Évát, Marton Melindát, Szakács Leventét és Molnár Jánost láthatja a közönség. A díszletet és a jelmezt Starmüller Katalin tervezte. A kolozsváriak idei gyulai vendégszereplését a társulat Carmen-előadása zárja: a Bizet-művet Ionel Pantea, a luxemburgi opera igazgatója rendezésében láthatják-hallhatják az operabarátok, vezényel Selmeczi György (Budapest). /MTI/2001. január 4.A Képzőművészek Szövetsége (UAP) kolozsvári fiókja újabb évkönyvében bemutatta a kortárs helyi festészet és szobrászat nagyobb mestereit. A kötetben jelen van a 99. életévéhez közeledő Mohy Sándor festészete, a román művészek mellett A magyar művészek közül szerepel a kötetben /többek között/ Nagy Endre, Szabó Vilmos, Nebert Károly, Kőműves Andor, Starmüller Katalin, Nebert-Mátis Annamária. A szobrászok közül Szederjesi András, Lőrincz Lehel, Kolozsi Tibor, Bartha Ernő. /A Képzőművészek Szövetségének évkönyve. Század- és ezredvégi művészeti szintézis. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 4./2003. január 25.Jan. 24-én megnyílt Starmüller Katalin tárlata Kolozsváron, az Apáczai Galériában, az Apáczai Líceum dísztermében. A szénrajztól az olajképeken és textilmunkákon keresztül az installációig a művészi kifejezésformák rendkívül gazdag skáláját mutatta be. /N. J.: Összkép Starmüller Katalintól. Kiállítás az Apáczai Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./2003. december 16.Starmüller Katalin grafikai kiállítása nyílt meg dec. 13-án Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában. Gábor Dénes megnyitóbeszédében elmondta: a képzőművésznő szuverén alkotó, nem követi semmilyen áramlat sémáit. /F. I.: Világok és virágok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./2004. március 6.Kolozsváron, a Pro Juventute Galériában megnyílt Starmüller Katalin festészeti tárlata. /Papp D. Tibor: Az üzenet hordozója. Starmüller Katalin kiállítása a Pro Juventute Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./2005. június 20.Június 18-án Kolozsváron a Gy. Szabó Béla Galériában megnyílt Starmüller Katalin Hangulatok című grafikai tárlata. A Kolozsvári Állami Magyar Opera jelmez- és díszlettervezője huszonnégy friss rajzát és festményét tárta közönsége elé. /Ördög I. Béla: Hangulatok a Gy. Szabó Béla Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./2006. március 30.Az Aranyosvidéki Népfőiskola utolsó rendezvénye március 24-én volt, amikor a tordai Balázs Ferenc Diákönképzőkör tagjai mutatták be dolgozataikat, amelyekkel részt vettek a TUDEK – Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáján. Az előadások előtt Suba László képzőművész mutatta be Starmüller Katalin tordai kiállítását, festményeit. Dumitriu Anna, a Petőfi Társaság ügyvezető elnöke búcsúzott el a meghívottaktól. /Ladányi Emese Kinga: Bezárta kapuit az Aranyosvidéki Népfőiskola. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./2007. október 13.Kolozsváron a Reményik Sándor Galériában nyitották meg október 12-én az idei sólyomkővári alkotótábor résztvevőinek munkáiból álló tárlatot. A megnyitón Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője elevenítette fel a tábor történetét, a résztvevő művészek közül Starmüller Katalin, Starmüller Géza és Székely Géza volt jelen a megnyitón. Augusztusban Sólyomkőváron már a 11. Ipp Art táborra került sor, ezúttal mintegy tizenöt résztvevő művésszel. A tábor ötlete 1997-ben született meg, egy ippi házaspár kezdeményezésére. Hagyományszerűen Ippen van a táborzáró kiállítás. /-f-: Ipp Art 2007. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./2013. január 29.Kolozsvári Intermezzó a Magyar Kultúra NapjánAmikor 1823. január 22-én szatmárcsekei magányában Kölcsey Ferenc befejezte a Hymnus a magyar nép zivataros századaiból című, nyolc versszakos költeményét, mintha megsejtette volna annak örök érvényűségét. Azt a rendkívüli szerepet, amit az Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített sorok a magyar nép életében betöltöttek. A zivataros századok ugyanis folytatódtak, s rájuk gyógyírt éppen azok a csodálatos zenébe foglalt, a balsorsból erőt merítő közösség összefogására, a harmóniára buzdító sorok nyújtottak: a néphimnusz, amit még a legkeményebb diktatúra sem tudott eltörölni. Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet – vélte Kodály Zoltán és Illyés Gyula, amikor az ötvenes években Rákosi Mátyás új, a szocializmushoz illő himnuszt akart íratni velük, s ők mindketten, fejvesztés terhe mellett, ezt kategorikusan megtagadták. Emblematikus jelentőségű tehát január 22-e, a Himnusz születésének napja, amelynek ma 190. évfordulóját ünnepeljük, a Magyar Kultúra Napját. Ünnepeljük pedig ezzel a különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként született kiállítással is. Ezzel a sajátos Intermezzóval, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., illetve Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) valamint a Kolozsvár Társaság, Székely Géza illetve Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek szóljanak akár a szemnek, fülnek, vagy értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány. A művészpedagógusok tárlatai, évente két-három alkalommal, immár hagyományosan, egy-egy kerek évforduló és meghatározott tematika köré csoportosulnak. A véletlen úgy hozta, hogy jelen esetben két homlokegyenest más kultúrkörből és művészeti ágból, jelesül a 19. század második felének magyar festészetéből és francia zenéjéből származó remekművek szolgáltak ihletforrásként művészpedagógusainknak. De bármennyire távolinak is tűnik Ferenczy Károly festészete Claude Debussy zenéjétől, mindketten az impresszionizmus bűvkörében teremtettek egyedi kolorithatásokkal pompázó alkotásokat. A színek bűvöletében eredeti színhangzataikkal és hangszíneikkel kápráztatták el közönségüket, hogy aztán egy derűs, kiegyensúlyozott klasszicizmusban teljesedjenek ki. A nagybányai művésztelep egyik alapítójaként, Ferenczy ecsetjét a táj varázslatos szín- és fényviszonyai irányítják: a plein air, a pillanat hangulatában fogant festői impressziók, a napimádat, a sajátosan vibráló fény-árnyék játékok jellemzik munkáit. A természet iránti mélységes hódolattal kutatta kora modern művészetének lehetőségeit. Akkora sikerrel, hogy egynémely munkája már-már napjaink új-figurativitását, hiperrealizmusát juttatja eszünkbe. Nem véletlen, hogy művészpedagógusainkra oly serkentően hatott mindkét, a maga területén korszakalkotónak számító művész életműve. A különféle műfajokban – festészet, grafika, szobrászat, kerámia, textil – és a legkülönfélébb, hagyományos és modern technikákkal készült munkák magukon hordozzák azt a mágikus hatást, amit a színek, fények, ritmusok e két zseniális mestere gyakorolt a ma művészeire. Az évszakok függvényében váltakozó természet a maga művészileg átlényegített konkrétumában, de töredékesen, motívumkincseiben, ritmusaiban, kifinomult harmóniáiban is, vagy éppenséggel áttételesen, az elvonatkoztatás, az általánosítás és összegzés különböző, olykor metafizikus irányultságú mélységeiben tárul fel előttünk olyan jellegzetes alkotásokban, mint többek között Antal Tövissi Anna, Ábrahám Jakab, Balogh Borbála, Bordy Margit, Essig Kacsó Klára, Forró Ágnes, Gally A. Katalin, Gedeon Zoltán, Koncz-Münich András és Judith, Kocsis Ildikó, Labancz Cismaşiu Ágnes, M. Lovász Noémi, Nagy Endre, Orbán István, Pócsai András, Sipos László, Starmüller Katalin és Géza, Székely Géza, Tompos Opra Ágota, Tudoran Klára, Valovits László, Vízi Katalin, Wanek Ferenc itt kiállított munkái. Ami pedig a Bálint Tibor írói munkássága, személyisége ihlette munkákat illeti, nos azok szintén a műfaji és stílusbeli változatosság jegyében születtek. Csupán egyvalami közös bennük: az az ihletforrásként szolgáló mindenkori útravaló, ami az írásokból sugárzik, legyenek azok tárcába foglalt pillanatképek vagy a mindennapi élet pillanatképeiből összeálló regényfolyam, színmű. S akkor itt el is indulhatunk, hogy a sánta angyalok utcaköveit róva eljussunk a Zokogó majombeli szíverősítős pihenőig, ahonnan az út már a Bábel toronyháza felé vezet. Ezt az utat pedig többek között Forró Ágnes, Horváth Gyöngyvér, Miklós János, B. Nagy Gabriella, Sipos László, Székely Géza élményszerű, lélekbevágóan látványos kalauzolásával tehetjük meg. Írott szó és képírott világ, a szavak és a képek művésze talált egymásra a konkrét illusztrációtól az elvont, színekbe fogalmazott hangulati reflexióig. S Bálint Tibor, a nagy mesélő, mindennapjaink, karaktereink egyszerűségükben nagyszerű rögzítője, immár képzőművészeink vizuális megfogalmazásában, képszerűen is ránk köszön. Ünnepeljük hát ezzel az összhangot sugalló, sajátos Intermezzóval a Magyar Kultúra, Nemzeti Himnuszunk születésének napját itt, Kolozsváron, Erdély fővárosában. NÉMETH JÚLIA Elhangzott 2013. január 22-én, Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, a Magyar Kultúra Napjának ünnepi rendezvényén. Szabadság (Kolozsvár), 2017. április 11.Jelek, képek, jelképekKassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg. „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel. Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”. Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett. Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott. De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került. S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra. Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja. Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe. Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük. Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája. Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt. A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András. Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét. Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra. Németh Júlia Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 16.Ihletadó évfordulók, ihletett műalkotások az EMME vásárhelyi tárlatánA számok bűvöletében alkottak a művészpedagógusok? Úgy is lehet mondani, hiszen Viszonylatok című kiállításuk a bűvös 3 (hármas) jegyében a záruló esztendő jelentős évfordulóihoz kapcsolódik: a reformáció 500., Arany János és Kodály Zoltán születésének 200., illetve 135. jubileumához. De pontosabb, találóbb, ha úgy fogalmazunk, hogy a három évforduló fémjelezte értékek azok, amik az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) tagjait az utóbbi hónapokban alkotásra ösztönözték, festésre, rajzolásra, mintázásra, vizuális művek létrehozására ihlették. Ezek a képzőművészeti munkákba átlényegített lelki, hitbeli, szellemi fogódzók, színekbe, formákba, vonalakba öltöztetett metaforák és jelképek teremtenek ünnepi hangulatot, sugallnak lélekderítő harmóniát a marosvásárhelyi Bernády Házban, ahol az EMME legaktívabb csoportja, a Székely Géza irányította kolozsvári alakulat mutatkozik be újra. Kolozsvárit mondunk, de a most kiállító 55 művész között vásárhelyi, brassói, sepsiszentgyörgyi, szászrégeni, máramarosszigeti, zsoboki, felvinci, zilahi, szegedi, debreceni, kocséri, soproni, budapesti, miskolci, szabadkai, sőt még montreali alkotók is vannak, akik nem csak egyénileg vállalják időről időre a megmérettetést, a kincses városban élő társaikhoz csatlakozva, alkotó közösségként is meg akarják szólítani a művészetkedvelőket. Együttes üzenetük egyértelműen a humánum hangját hallatja, külön-külön mindenik igyekszik hű maradni saját művészi hitvallásához, egyéni elképzeléseihez, irányulásához. Nyilvánvaló, hogy ebből sokféle, műfajilag, stilisztikai szempontból is tarka, eklektikus anyag tárul a nézők elé, ez azonban nem valószínű, hogy bárkit is zavarna, a munkák elrendezése jól igazodik a művészi erőterekhez. A „kevesebb több lett volna” elv talán kissé jobban érvényesülhetett volna, de a lelkes kolozsvári rendező csapat, amely személyes jelenlétével is rangosította a december 6-i megnyitót, senkit, semmit nem akart kihagyni, és végül is jól tette. Ennek köszönhető, hogy minden nemzedék képviselteti magát a kiállításon, a nyolcvanon felüliek épp úgy, mint a húsz év körüliek. A rendezvény pedig meggyőzően tanúsítja, hogy a reformáció eszmevilága, az Arany János-i és kodályi szellemiség ma is termékenyítően képes hatni, életkortól, érdeklődési köröktől függetlenül. Természetes, hogy a közvetlen hangú, mégis emelkedetten ünnepi megnyitó is igazodott a kiállítás hármas jellegéhez, s – a szépszámú közönség örömére – hatásos összművészeti eseménnyé nőtte ki magát, amelyen Arany János halhatatlan költészetét Székely Géza tolmácsolásában A walesi bárdok elevenítette fel, a reformáció zsoltáros dallamait és a népi értékekből fogant kodályi muzsikát, énekszót pedig Madaras Ildikó és Ávéd Éva előadása közvetítette tartós élményként a jelenlevőknek. A különféle művek – olajfestmények, akvarellek, pasztellek, akrilképek, ceruzarajzok, linómetszetek, litográfiák, rézkarcok, szitanyomatok, kollográfiák, vegyes technikájú alkotások, digitális grafikák, nyomatok, fémszobor, kerámiák, terrakották, gipszmunkák, rakuművek, textíliák – bő választékából minden nézőnek juthat kedvenc. A nyitómozzanat olyan különlegességgel is szolgált, hogy miközben Kodály Zoltán Esti dalának mélyen átélt ének-zongora változatát hallgathattuk a két meghívott ihletett előadásában, szemünk ugyanannak a zeneműnek a vizuális variánsát, Starmüller Katalin Esti dal című vegyes technikájú alkotását is végigpásztázhatta. Ilyenszerű csemegék felfedezéséért is érdemes hosszasabban időzni a Bernády Galériában. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-11
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
